Jo Nesbø: Fejvadászok
a skandináv krimi műfaja kezd fogalommá válni mostanság, főleg a nemrég újra megfilmesített Tetovált lány kapcsán. Bevallom, én is a film hírverése miatt figyeltem fel az alapjául szolgáló regényre. Előbb olvastam el Stieg Larsson művét, és nem sokkal utána megnéztem a film svéd és amerikai változatát is, amit ezúttal megjegyezvén senkinek sem ajánlok! Nem mintha kifogásom lenne bármelyik film ellen, de muszáj (lett volna) legalább egy kicsit várnom, hogy leülepedjen a sztori és úgy látni a filmet, mert a regény annyira fantasztikus volt, hogy ahhoz képest a mozi (így rögtön utána) nem tűnt olyan izgalmasnak. De leszögezem, ez egyik film értékéből sem von le semmit, én követtem el azt a hibát, hogy nem hagytam időt magamnak, hogy kissé megkopjanak emlékeimben a történések. Na, de nem is a Tetovált lányról szeretnék értekezni, hanem ennek az új hullámnak egy másik -ha ki lehet jelenteni-, még jelesebb képviselőjéről: Jo Nesbø-ról és a Fejvadászok című műről. Ráadásul bukta, mert ezt viszont még csak filmen láttam, szóval így igazából a Fejvadászok című filmről fogok írni, hogy egészen pontos legyek. Bevallom, még nem olvastam el a regényt, de lassan már érik, nem mintha máris elfelejtettem volna, miről szólt a film (nyári élmény volt a Toldi moziban), de most különben is a Hóembert olvasom, szintén a norvég krimifejedelemtől. De erről majd később, megint elkalandoztam.
![]() | |
| Létezik igaz szerelem? |
Magát a Fejvadászok címet midőn először olvastam egy plakáton, eme mesterség sötétebbik oldalára asszociáltam, vagyis ama csúnya fekete kabátos bácsikra, akik ha valaki nyomába erednek, annak nem egy új állást fognak felajánlani. Hacsak nem a másvilágon. Nos, a film elején kiderül, hogy maga a főszereplő Roger is egy fejvadász, egy humán-erőforrás cégnél, ám nemsokára maga válik zsákmánnyá egy már korántsem humánus erőforrásokkal bíró, de annál kegyetlenebb és legyőzhetetlenebbnek tűnő "embervadász" számára. De ne szaladjunk ennyire előre.
Roger Brown saját magát mutatja be a film kezdetekor és monológjai még többször is felbukkannak a történet során. Ez azért fontos, mert ezek a szatirikus önvallomások az egyébként első, de akár második látásra is rém ellenszenves szereplőt közelebb hozzák a nézőhöz. Miért nem szimpatikus? Mert egy nagyképű pojáca benyomását kelti, aki bár tudja magáról, hogy nem rendelkezik adoniszi adottságokkal (tényleg nem, bár ez nem feltétlenül hátrány), mégis fenn akarja tartani a látszatot, hogy ő egy menő és dúsgazdag pali, gyönyörű feleséggel (aki tipikus Heidi Klum-féle jégszoborszerű északi szépség - kedves filmkritikus barátnőm jutott erre a véleményre, és közösen arra, hogy ha mi lennénk a pasi helyében, nekünk bizony nem érne meg ennyi küszködést), de Rogernek még ennél sokkal többet is megér, hogy fenntartsa az állandó megelégedés szintjét és kielégítse a hölgyemény magas igényeit.
![]() | |
| Lopótökös adj egy ötöst |
Ezt pedig úgy sikerült eddig megvalósítania, hogy a rendes munkája mellett műkincslopással egészíti ki a jövedelmét. De közben nem felejtkezik meg elsődleges kenyéradó gazdáiról sem és a szépasszony galérianyitó ünnepségén (ugyan mi mással is foglalkozhatna egy ilyen gazdag és vonzó nő? - nyilván nem egy irodába való, hogy monitorok és nyomtatók közepette hervadjon el fiatalságának harmatos virága), na de visszatérve Rogerre, épp kinézett magának egy megfelelő jelöltet egy bizonyos posztra, egyben egy megfelelő balekot, akitől eltulajdoníthat egy hatalmas értékű Rubens festményt. Módszerei zseniálisak, egy a megszólalásig hasonló hamisítványra cseréli ki áldozatai műremekeit, akik, mire észreveszik a csalást, már keresztet vethetnek eredeti kincsükre, mert az addigra már máshol landol, ellenértéke pedig főhősünk zsebében lapul. Mindez idáig működött is.

De ahogy az lenni szokott, minden jónak vége szakad egyszer, sajnos ez most is így történt, sőt kezdettől a levegőben volt egy érzés, hogy ennek de rossz vége lesz!
Bár a mesterművet sikerül eltulajdonítani, egy csúnya összeesküvésre derül fény, ami beárnyékolja Roger eddigi életét és tönkreteszi mindazt, amiért eddig küzdött. Kiderül ugyanis, hogy a jóképű, magas és sportos legény és a jégpáncél feleség bizony összeszűrték a levet... a nő tagad, Rogerünk meg meglép a képpel, de ekkor kezdődik az igazi bonyodalom! Kiderül hogy a kifogástalannak tűnő úrifiú, Clas bizony egy vérbeli kopó, ha üldözésről van szó és nem kímél emberéleteket sem, ha már a fejébe vette, hogy elkapja kicsiny műkincstolvajunkat. Lélegzetelállító és brutális hajtóvadászat kezdődik, olyan jelenetekkel, amiknek a szokásos, fantáziátlan amerikai tucat akció-thrillerekben nyomát sem lelni (nem véletlen választottam ezt a kakabarna betűszínt sem...), de nem akarom lelőni az összes poént, úgyhogy leszek olyan velejéig gonosz, hogy a film végét nem írom le, tessék megnézni! És eredeti nyelven érdemes.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése