To the Guineamobile!

MAGIC MIKE

ez egy film, nőknek. Ezzel nem mondtam semmi újat, hiszen aki egyetlen fotót vagy nyúlfaroknyi leírást is látott róla, tisztában van ezzel a ténnyel. Nem is kínál se többet, sem kevesebbet, mint szórakoztatni minket, nőket. De nem is kell ennél több.Ha valaki drámára vagy romantikára vágyik, ne itt keresse. Én sem ezért ültem be rá a moziba. Hanem mert a film könnyű időtöltést ígér, egy kis izgalommal, és persze ki ne lenne kíváncsi féltucat tökéletesen kidolgozott felső (és alsó) testű férfira? Mi kedves barátnőmmel kíváncsiak voltunk, és meg is kaptuk a pénzünkért, ami járt. A történet maga szintén nem igényel nagy koncentrációt, nem kell arra figyelnünk, hogy el ne veszítsük a fonalat, de nem is ez volt a szándék. Szerintem a Magic Mike a maga nemében egy igazán jól sikerült és teljességgel hiánypótló alkotás. Persze lehet itt fanyalogni, fújjolni, lehordani a sárga földig a filmet és szereplőit, ahogy gondolom sokan (főleg hímnemű embertársaim) teszik, de szerintem értelmetlen. Ahogy manapság már a csapból is meztelen pléjmétek folynak, ha az ember (vagy a gyerek) bármikor bekapcsolja a tévét, épp azt mutatják be, hogy milyen lett a legújabb 1000 köbcentis mellmérete az aktuális celebhölgyikének -mely méret növekedése egyenes arányban áll, a már egyébként is csak az alap létfenntartási feladatokat ellátni képes agyállomány jelentős csökkenésével-, akkor egy ilyen tiltakozásnak nem tudok helyt adni. Igenis, hogy nekünk nőknek is kellett már egy ilyen vetkőzős film, ahol mi legeltethetjük a szemünket a macsó férfitesteken anélkül, hogy ezért szégyenkeznünk kellene bárki előtt.
Már nagyon vártam, hogy megnézhessem, és szerencsére barátnőm is kapható volt rá, így beültünk a moziba a popcornunkkal és üdítőnkkel (voltak akik jobban bekeményítettek: két csajszi egy üveg borral várakozott a kezdésre). Persze mielőtt kérdésként felmerülhetne: igen, csak lányok ültek a nézőtéren, kivéve három férfiegyedet, akik pont mellettünk helyezkedtek el. Kicsit tartottam tőlük, na mondom, ezek tuti azért vannak itt, hogy végigfikázzák a filmet, mi másért jöttek volna? De végig szépen csendben maradtak, néha jókat kuncogtak a vicces részeknél, úgyhogy nem volt velük semmi baj. A végén elégedetten néztem körbe, hogy lám lehet kulturáltan is megtekinteni egy csajoknak szóló vetítést, amikor alaposabban szemügyre véve az urakat, hirtelen egyértelművé vált hovatartozásuk, így jelenlétük is. Így már mindent értettünk.
A sztori igazán (legalábbis nekem) csak kitöltő szerepet játszik a filmben, persze értékelendő a főhős jellemváltozása a mű során, vagyis hogy rájön, hogy ez az élet mégsem neki való, elég a könnyű pénzkeresetből, szeretne továbblépni és valami egészen mással foglalkozni. Ez kerek egésszé tette a kompozíciót és megnyugtató lezárást biztosított, hogy lám van kiút a sztiptíziparból is. De erről ennyit, ami ugyanis igazán érdekes és jelentős, azok a táncjelenetek. Szerintem ebben mindenki egyetért, aki látta a filmet (és tetszett neki). Nem vagyok egy nagy táncrajongó (bár magam is jártam balettra, meg hip-hopra gyerekként, sőt még népitáncoltam is), így engem lenyűgözött a profizmus a koreográfiák terén. Valószínűleg, ha venném a fáradságot és befizetnék a legújabb sztrítdenszes filmre, a Step up 4-re, akkor már nem állná meg a helyét az előbbi állításom, de mivel ezen a téren igencsak kezdő vagyok, így bemelegítésnek nekem megfelelt a ruhahajigáló fiúk műsora. Még akkor is, ha tudom, hogy igazából nem a táncon, hanem a hölgyeket beindítani kívánó mozdulatokon és az öltözékek folytatólagos ledobásán volt tulajdonképpen a hangsúly. Egyébként Channing Tatum (vagyis Magic Mike) volt a főszereplője az első Step up-nak (amit szintén nem láttam, de lehet, hogy meg kéne néznem), és így már érthető, honnan jött a ritmusérzék és a látványos akrobatikus elemeket is magában foglaló tánctudás.
Szóval a táncolós, vetkezős jelenetek szerintem megállják a helyüket, sőt jobbak, mint amire én számítottam, és ebben a jól kiválasztott zeneszámok is közrejátszanak. Nekem nagyon tetszett a film zenei világa, kezdve a már klasszikusnak számító It's raining men-nel, amivel az első színpadi szereplés kezdődik. Az utána következő fellépéseknél is jól választották ki a témákat és a hozzájuk passzoló dalokat is.
Én csak ajánlani tudom a filmet legfőképp csajos estékre, lánybúcsúztatóra (bár oda inkább élő fellépőkkel, de nem tudom, hogy azok is néznek-e ki ilyen jól, mint a filmbeli pasik?;-)
Végül is, ha jobban belegondolok, még akár a férfiúk is megnézhetnék, hátha merítenek belőle valami ötletet, amivel kicsit feldobhatják szeretett párjuk szülinapját vagy a szilveszteri bulit, szerintem ez abszolút működne! Biztos vagyok benne, hogy a végeredményért megérné megtanulni pár tánclépést...
Hiszen nekünk nőknek is úton-útfélen azt hirdetik, hogy menjünk rúdtáncolni, sztriptíztanfolyamra stb. mégpedig nem másért, minthogy nőiességünkben még jobban kiteljesedjünk és több önbizalmat nyerjünk. Én ezt nem is tartom egyébként elvetendőnek. Ha nem lennék olyan ügyetlen, még lehet, hogy be is iratkoznék rúdtáncra, mert érdekel, és az is igaz lehet, hogy egyáltalán nem olyan könnyű. A sok erőfeszítésért cserébe viszont jó fizikai erőnlétet és erős izomzatot nyerhetünk vele.
Éljenek azok a nők, akik megdolgoznak a külsejükért, és nem a sebészkés formálja őket olyanná, amilyen. (És éljenek azok is, akik lusták, de mindig elhatározzák, hogy most már tényleg nekiállok tornázni!)
Majd elfelejtettem, pedig a témába vág, hogy pont most hétvégén láttam a tévében az Alul semmit, hát az egy tündéri kis film, és ott is igazán beleadnak a srácok a végén apait-anyait. ;-)

Szép estét fiúk, lányok!

Jo Nesbø: Fejvadászok

a skandináv krimi műfaja kezd fogalommá válni mostanság, főleg a nemrég újra megfilmesített Tetovált lány kapcsán. Bevallom, én is a film hírverése miatt figyeltem fel az alapjául szolgáló regényre. Előbb olvastam el Stieg Larsson művét, és nem sokkal utána megnéztem a film svéd és amerikai változatát is, amit ezúttal megjegyezvén senkinek sem ajánlok! Nem mintha kifogásom lenne bármelyik film ellen, de muszáj (lett volna) legalább egy kicsit várnom, hogy leülepedjen a sztori és úgy látni a filmet, mert a regény annyira fantasztikus volt, hogy ahhoz képest a mozi (így rögtön utána) nem tűnt olyan izgalmasnak. De leszögezem, ez egyik film értékéből sem von le semmit, én követtem el azt a hibát, hogy nem hagytam időt magamnak, hogy kissé megkopjanak emlékeimben a történések. Na, de nem is a Tetovált lányról szeretnék értekezni, hanem ennek az új hullámnak egy másik -ha ki lehet jelenteni-, még jelesebb képviselőjéről: Jo Nesbø-ról és a Fejvadászok című műről. Ráadásul bukta, mert ezt viszont még csak filmen láttam, szóval így igazából a Fejvadászok című filmről fogok írni, hogy egészen pontos legyek. Bevallom, még nem olvastam el a regényt, de lassan már érik, nem mintha máris elfelejtettem volna, miről szólt a film (nyári élmény volt a Toldi moziban), de most különben is a Hóembert olvasom, szintén a norvég krimifejedelemtől. De erről majd később, megint elkalandoztam. 

Létezik igaz szerelem?

 

Magát a Fejvadászok címet midőn először olvastam egy plakáton, eme mesterség sötétebbik oldalára asszociáltam, vagyis ama csúnya fekete kabátos bácsikra, akik ha valaki nyomába erednek, annak nem egy új állást fognak felajánlani. Hacsak nem a másvilágon. Nos, a film elején kiderül, hogy maga a főszereplő Roger is egy fejvadász, egy humán-erőforrás cégnél, ám nemsokára maga válik zsákmánnyá egy már korántsem humánus erőforrásokkal bíró, de annál kegyetlenebb és legyőzhetetlenebbnek tűnő "embervadász" számára. De ne szaladjunk ennyire előre.

Roger Brown saját magát mutatja be a film kezdetekor és monológjai még többször is felbukkannak a történet során. Ez azért fontos, mert ezek a szatirikus önvallomások az egyébként első, de akár második látásra is rém ellenszenves szereplőt közelebb hozzák a nézőhöz. Miért nem szimpatikus? Mert egy nagyképű pojáca benyomását kelti, aki bár tudja magáról, hogy nem rendelkezik adoniszi adottságokkal (tényleg nem, bár ez nem feltétlenül hátrány), mégis fenn akarja tartani a látszatot, hogy ő egy menő és dúsgazdag pali, gyönyörű feleséggel (aki tipikus Heidi Klum-féle jégszoborszerű északi szépség - kedves filmkritikus barátnőm jutott erre a véleményre, és közösen arra, hogy ha mi lennénk a pasi helyében, nekünk bizony nem érne meg ennyi küszködést), de Rogernek még ennél sokkal többet is megér, hogy fenntartsa az állandó megelégedés szintjét és kielégítse a hölgyemény magas igényeit.

Lopótökös adj egy ötöst

Ezt pedig úgy sikerült eddig megvalósítania, hogy a rendes munkája mellett műkincslopással egészíti ki a jövedelmét. De közben nem felejtkezik meg elsődleges kenyéradó gazdáiról sem és a szépasszony galérianyitó ünnepségén (ugyan mi mással is foglalkozhatna egy ilyen gazdag és vonzó nő? - nyilván nem egy irodába való, hogy monitorok és nyomtatók közepette hervadjon el fiatalságának harmatos virága), na de visszatérve Rogerre, épp kinézett magának egy megfelelő jelöltet egy bizonyos posztra, egyben egy megfelelő balekot, akitől eltulajdoníthat egy hatalmas értékű Rubens festményt. Módszerei zseniálisak, egy a megszólalásig hasonló hamisítványra cseréli ki áldozatai műremekeit, akik, mire észreveszik a csalást, már keresztet vethetnek eredeti kincsükre, mert az addigra már máshol landol, ellenértéke pedig főhősünk zsebében lapul. Mindez idáig működött is.

De ahogy az lenni szokott, minden jónak vége szakad egyszer, sajnos ez most is így történt, sőt kezdettől a levegőben volt egy érzés, hogy ennek de rossz vége lesz! 

Bár a mesterművet sikerül eltulajdonítani, egy csúnya összeesküvésre derül fény, ami beárnyékolja Roger eddigi életét és tönkreteszi mindazt, amiért eddig küzdött. Kiderül ugyanis, hogy a jóképű, magas és sportos legény és a jégpáncél feleség bizony összeszűrték a levet... a nő tagad, Rogerünk meg meglép a képpel, de ekkor kezdődik az igazi bonyodalom! Kiderül hogy a kifogástalannak tűnő úrifiú, Clas bizony egy vérbeli kopó, ha üldözésről van szó és nem kímél emberéleteket sem, ha már a fejébe vette, hogy elkapja kicsiny műkincstolvajunkat. Lélegzetelállító és brutális hajtóvadászat kezdődik, olyan jelenetekkel, amiknek a szokásos, fantáziátlan amerikai tucat akció-thrillerekben nyomát sem lelni (nem véletlen választottam ezt a kakabarna betűszínt sem...), de nem akarom lelőni az összes poént, úgyhogy leszek olyan velejéig gonosz, hogy a film végét nem írom le, tessék megnézni! És eredeti nyelven érdemes.

Állítólag a tengerentúli álomgyárosok már elkezdték az előkészületeket a Fejvadászok újbóli megfilmesítésére, hát lássuk, de én ezt a Rogert fogom jobban kedvelni, az biztos. És várom Scorsese Hóemberét is a moziban (remélem várnak még vele kb. fél évet, tudjuk miért...)

Have a killer day!